Kedves Látogató!
Szeretettel köszöntöm a temesvár-józsefvárosi római katolikus plébánia honlapján.
Egyházközségünk Temesvár, a bánsági nagyváros dél-nyugati felén található.
Múltunk
Gyökereinket tekintve a város egyik legrégebbi egyházközsége vagyunk. Plébániánkat rövidesen Temesvár török hódoltság alóli felszabadulása után, 1775-ben alapították. Hosszú ideig egyházközségünkhöz tartozott a város más negyede is: Ferencváros/Mehala, Erzsébetváros, valamint Rónác is, amelyek időközben új egyházközségeket alkotnak. Templomunk 1774-ben épült.
Jelenünk
Múltunkat ismernünk kell. Isten azonban itt és most hív meg bennünket, hogy az „élő kövekből” (vö. 1Pt 2,4-5) álló templomot, az élő egyházat alkossuk. Az idő folyamán egyházközségünk híveinek száma lényegesen változott. Bennünket sem kímélt meg az egyházmegyénkre jellemző tömeges kivándorlás. Jelenleg hozzávetőlegesen 1200 lélek alkotja közösségünket. Ezen testvéreink a szentségekkel való élet által, a közösségünk különféle csoportjaiban, valamint az otthoni mindennapokban élik meg katolikus keresztény hitünket. Másokat csupán laza szálak fűznek plébániánkhoz. Az ő jelenlétük számunkra kihívás, hogy utakat keresve feléjük segítsünk nekik eljutni az elkötelezett keresztény élethez.
Jövőnk ?
Elsősorban Isten kezében van. Valamint azoktól függ, akik Vele és Érte élve fontosnak tartják, hogy itt és most az ő országát építsük. Köszönöm minden testvéremnek, aki ezért fáradozik.
Üdvözlettel,
Szilvágyi Zsolt,
plébános